Nemrég értem haza a SZEMA által szervezett Halmai estről, ahol Sütő Dezsővel ketten képviseltük a mintegy ötven főnyi közönségben a Charta.Pest csoportot.
Halmai szerint nincs alkotmányozási kényszer, de akkor is lesz új alapszöveg. A régi legnagyobb hiánya legitimációjának kérdésessége. Az új alkotmány mindenképpen legitím lesz. Kérdésre: az új alkotmány még nincs kész, teljesen bizonytalan, hogy dolgoznak-e rajta. Valószínűleg gumicsont az alkotmánybírósággal együtt, hogy legyen a népnek min rágódnia, de nem sürgetik a szöveg véglegesítését. Nem biztos, hogy az EU soros elnökét adó országnak jó tenne egy belpolitikai vihar épp az elnöksége idején, ezért van esély rá, hogy csúszik a parlament elé terjesztése (A per időpontja még nem ismert, de az ítélet már készen van - ld.: A tanú). Az is lehet, hogy a kormánypártok úgy kalkulálnak, azért érdemes most kommunikálni az új alkotmány tartalmi elemeit, kavarni a szart az Alkotmánybíróság körül, mert ez legalább elvonja a figyelmet a súlyos gazdasági problémákról.
Arra a súlyos kérdésre, hogy vajon az Alkotmánybíróság jogainak megkúrtítása körüli harc elvesztése egyben az utolsó esély elvesztését, a végső vereséget jelenti-e a demokratikus erők, a demokratikus berendezkedés szempontjából, nos erre nem született egyértelmű válasz. Csekély esély csak az alkotmánybírák karakán viselkedése, a testület határozott, korábbi elveinek harcos képviselete esetén marad. A liberális, európai normáknak megfelelő, a 89-es alkotmány szellemiségét megtartó, annak valóban meglévő hiányoságait kiküszöbölő alkotmány megvédésében csak saját magára számíthat a baloldal, ebben EU-s segítség nem várható. Bármilyen Európa Tanács-i (ez nem EU!!) bírósági határozat csak olaj a tűzre, ld: osztrák példa (Waldheim, Heider esetek).
Amiben bízhatunk Halmai szerint - nem rövid távon, és hangsúlyozva, hogy ő nem gazdasági szakember -, hogy a FIDESZ népszerűsége a gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan fokozatosan és egyre nagyobb mértékben csökkeni fog. De ez egyrészt nem garancia arra, hogy a FIDESZ-ről leválók a baloldalhoz fognak húzni, hiszen van kínálat még jobb oldalon is, másrészt ez a "minél rosszabb, annál jobb" típusú gondolkodás számomra - pkorodi - nem a legszimpatikusabb. Erre jegyezte meg a jelen lévő Ungár Klára, hogy a FIDESZ népszerűsége 2011. február 3-áig fog tartani, amikor az emberek az első 2011-es fizetésüket megkapják, és érzékelik az "adókedvezmények" hatását a boríték tartalmára.
Halmai végszava erre az volt, hogy számára a történet egy időre véget ér 2011. február 1-én, mert hosszabb időre külfödön fog dolgozni ettől az időponttól kezdve, és nem tudja, hogy mikor tér vissza Magyarországra.
Ha valami lényegeset kihagytam volna a tömör összefoglalóból, azt majd Sütő Dezső biztos kiegészíti.
Érdekes és tanulságos, elgondolkodtató este volt.
Üdv:
pkorodi,
a csapos
A bejegyzést még tegnap este kezdtem el, de ma reggel sikerült csak befejeznem, és elküldenem a blogra.
VálaszTörlés