Gyurcsány-est az Európa hajón

2010. december 09.

A tegnap esti Charta-rendezvényről kívánok beszámolni, nem kis részben a kapcsolódó  saját gondolataimat is megosztva veletek.

Ahogy kijöttünk a hajóról, a Mátrai Kati nekem szegezte a kérdést, hogy na, hogy tetszett. Igazán nem tudtam neki válaszolni, mert még nagyon friss volt az élmény – mert ÉLMÉNY volt  -, csak az első benyomásomat tudtam rögzíteni, hogy Gyurcsány nagyon kinyílt ezen az estén. Én – bár kedvelem őt - nem vagyok egy Gyurcsány-fan, nem járok rendszeresen a rendezvényeire, így nem sok összehasonlítási alapom van, de én még ennyire nyitottnak nem láttam-hallottam. Hogy ilyen felszabadultan őszinte tudott lenni, ebben valószínűleg nagy szerepe volt a kitűnően kérdező és reagáló Mihancsik Zsófiának. Jellemző lehet talán az a momentum, hogy – ahogy én érzékeltem – mind Gyurcsány, mind Mihancsik, és nem utolsó sorban a hallgatóság a kb. 2 és fél órásra sikeredett szeansz végére teljesen kimerült szellemileg, és lelkileg is felzaklatott volt. Azért ez nem semmi – pestiesen szólva.

Nagyon szeretném még egyszer végighallgatni valamilyen felvételről az elhangzottakat, mert most csak felidézni tudom, nem is biztos, hogy kellő pontossággal – ezért is szubjektív a beszámolóm. De ami nekem nagyon lejött, hogy Gyurcsány még nincs túl a vereségen. Most ő vágyik a revans eljövetelére – minél előbb. („Engem nagyon megvertek, a baloldalt nagyon megverték…”)

Ez abban is megmutatkozott, hogy bár egyáltalán nem ellenséges közegben kellett beszélnie, sőt…, mégis, a kétségtelenül sokszor számonkérő kérdésekre a „Hát még mindig nem értitek, még mindig nem értetek meg…” stílusban válaszolt, nem titkolva közben a belső vívódásait, amit öniróniába csomagolt – derültséget, és maga iránt  szimpátiát keltve.

Megtudtuk, hogy lemondása után az addig jelentős mértékig nélkülözött családi életbe vetette bele magát – szinte habzsolva azt (papataxi, angol korrepetálás stb.). Lássuk be, erre is szüksége van minden embernek, főleg egy ilyen embert-próbáló időszak után, de ez egy vérbeli, profi politikus esetében mégiscsak pótcselekvés.

Gyurcsány keresi a választ a bukásra – ezért társadalompszichológiai irodalmat olvas nagy mennyiségben – felesége szerint doktorálhatna belőle. Bizonyára hasznos tanulmányok - a jövőre nézve. Elmondta, hogy Tony Blair mondta neki egy jeruzsálemi beszélgetés alkalmával, hogy ne hátra nézve nyafogjon, hanem előre nézve harcoljon.

Gyurcsány keresi a helyét. Nem akar új pártot alapítani, helyesebben MÉG nem akar. Előbb – azt mondja – az a tisztességes, ha az MSZP-n belül vívja meg a harcát, és aztán, ha vereséget szenved, ha egyértelművé válik, hogy el kell váljanak útjaik, akkor lehet gondolkodni egy új szerveződésen. Ahogy szavaiból kivettem, nem áll jól ebben a küzdelemben a párton belül.

Ez szépen hangzik, de valójában itt arról van szó, a harc arról szól, hogy ki bír irányító szereppel a párt infrastruktúrája fölött – pénz, pénz, pénz. Egy új párt megalapításához nagyon sok pénz kell – székház, fizetett alkalmazottak, rendezvények, kiadványok stb. költségeit kell fedezni. Ez elvezethet odáig, hogy ha Gyurcsány nem akarja (nem tudja) a saját zsebéből a pártalapítást megfinanszírozni, akkor amerikai típusú kampánykörutakra, fizetett előadások tartására, egyéb bevételszerző tevékenységre fog kényszerülni. Ez nem feltétlen baj, mert 1. ebben is úttörő (innovatív) lehet; 2. mások is erre fognak kényszerülni a nyomában, az általa felvetett kérdésekre, dilemmákra nyilvánosan választ kell adni, és az már egy egészen másfajta politikai küzdelem lesz, üzengetésekkel, TV vitákkal stb.

Ekkor válhat Gyurcsány maga is vérprofivá – mert most még nem az. Az, aki maga is elismeri, hogy bizonyos mértékig naiv, nem elég vagány és rámenős a politikai játszmákhoz, másrészt aki elismeri, de megmagyarázni nem tudja, hogy fordulhatott elő 2006-ban a választások előtt, hogy miniszterelnökként még csak megközelítően pontos ismerete sem volt a költségvetési hiány mértékéről, az úgy a politikai profizmusáról, mint az államfői-vezetői képességeiről saját maga nem állít ki jó bizonyítványt.

Jobboldali ország vagyunk-e? Gyurcsány valakinek a szellemes mondását idézte: a magyar nem tűri a rabságot, de a szolgaságot elviseli.

Az öszödi beszéd kiszivárogtatását sem lehetett megkerülni. Kérdésre elmondta, hogy ugyan két, egymástól független forrásból ugyan azt a nevet hallotta, és ezért 99 %-ig biztos benne. Azonban bizonyítékai nincsenek, ezért nem osztja meg senkivel az információját. A „Rákérdezhetek?” kérdésre kategorikus „Nem!!” volt a válasz.

Mihancsik nagyon szerette volna valamilyen optimista végszóval befejezni a beszélgetést, de nem volt szerencséje. Kérdésével azt próbálta sugallni, hogy ugye az Orbán érának „pillanatokon belül” vége kell legyen, és megint a mi kis jól megszokott baloldali kormányzásunk alatt élhetünk. De Gyurcsány kiábrándította őt is, meg a hallgatóság jelentős részét. „Fletó” szerint az Orbán kormányzat nyolc, de inkább tizenkét évre berendezkedhet, addigra fog elporladni a kormányzóképessége. Csak azzal tudta bíztatni végszavával a hallgatóságát, hogy a Demokratikus Koalíció vesz egy új számítógépes programot, aminek segítségével jelentősen javulni fog a kapcsolattartás a tagsággal, és ettől is a szervezettség, a fellépés, a megjelenés hatékonyságának javulását várják.  

A beszélgetés nagyon elhúzódott, mindenki nagyon elfáradt, így a rövid klubvezetői bemutatásokon kívül a hozzászólásokra már nem jutott idő.

Biztos, hogy sok minden kihagytam, mások mást hallottak ki Gyurcsány szavaiból. Majd ők is elmondják.

A szöveghez némi illusztrációt itt nézhettek meg.